Újabb céget alapítottak a Demján-birodalomban edződött üzletemberek, akik most a megújulóbizniszben nyomulnak
A Solar Markt-csoport új vállalatának az üzletvezetés a főtevékenysége.
A Solar Markt-csoport új vállalatának az üzletvezetés a főtevékenysége.
Geert Wilders holland szélsőjobboldali politikus ezer szálon kötődik Magyarországhoz, baráti kapcsolatot ápol Orbán Viktorral, és a gyakori, nem hivatalos magyarországi látogatásai során is az Orbán testőrségét ellátó TEK védi. Mindezért a magyar adófizetők minden bizonnyal borsos árat fizetnek.
Szabó Zsolt, a Párbeszéd önkormányzatokért felelős elnökségi tagja szerint a program egyébként sem a magyar emberekről, munkavállalókról szól, hanem arról, hogy az Orbán-rendszer csókosai újra közpénzhez jussanak
A rendőrség eljárása nem csak Boldog települést érinti.
A beruházások a fideszes Szabó Zsolt választókörzetében vannak – ott, ahol más uniós pályázati pénzek felhasználása miatt már nyomoz a rendőrség.
Nagy többséggel választotta meg a szövetség a fideszes képviselőt.
Nem hallotta meg Orbán Viktortól, hogy vigyázzunk az idősekre.
Hadházy Ákos független képviselő tett feljelentést ismeretlen tettes ellen, mert gyanúja szerint az érintett településeken "irányítottan és összehangolt magatartással korlátozták a versenyt".
Szabó Zsolt nem volt szégyellős, kivette a Mikulás kezéből az ajándékokat, hogy ő adhassa át a beteg gyerekeknek.
A nyomozás a Központi Nyomozó Főügyészségen jelenleg is folyamatban van, de semmi több.
Szabó Zsolt államtitkárról és feleségéről a kampányhajrában állította azt a Magyar Nemzet, hogy egy olyan offshore cég igazgatói, amelynek számláján 1,2 milliárd forintnyi pénz van. Nyomoznak.
Szabó Zsolt államtitkárról és feleségéről a kampányhajrában állította azt a Magyar Nemzet, hogy egy olyan offshore cég igazgatói, amelynek számláján 1,2 milliárd forintnyi pénz van. Nyomoznak.
Szabó Zsolt államtitkár Belize-ben parkoltat 1,2 milliárd forintot, erről kérdezte volna őt a HírTV riportere, de a politikus nem állt meg, inkább csak vagdalkozott.
Szabó Zsolt államtitkárról és feleségéről pénteken állította a Magyar Nemzet, hogy egy olyan offshore cég igazgatói, amelynek számláján 1,2 milliárd forintnyi pénz van. Az államtitkár tagad, szerinte semmi köze az offshore cég számláján lévő 1,2 milliárdhoz. Szabónak korábban volt olyan ügye, amely miatt még Lázár János is beszólt neki.
A politikus a Facebook-oldalán szólalt meg.
Szabó Zsolt államtitkár Belize-ben parkoltat 1,2 milliárd forintot.
A lehető legmagasabb szintig, a kormányfő elé jutott Szabó Zsolt államtitkárnak, a hatvani központú választókerület fideszes képviselőjének és Horváth Richárdnak, a város polgármesterének a konfliktusa.
Hatvanon Tóth Csaba azt mondta egy, a hivatalban dolgozó kolléganőnek, forduljon meg, mert „jó a segge”. A polgármester kirúgta őt, munkaügyi per lett a dologból, miközben Hatvanra alig jut uniós pénz.
Az önkormányzat 2013-ban megszavazta Hatvan vízügyi fejlesztési tervét, két évvel később a volt polgármester, Szabó Zsolt vette meg a tanyát, ahová elvitték a vízvezetéket.
Százmilliókat kapott természetvédelmi fejlesztésre az EU-támogatások fölött diszponáló fejlesztési tárca államtitkárához, Szabó Zsolthoz köthető egyesület. A pénzből Szabó rokonának birtokán újítottak fel egy tavat – nem a köznek.